Barion Pixel

A korai magömlés okai és ellenszere

korai magömlés

Korai magömlés az, ha a férfi akarata ellenére a szexuális tevékenység előtt vagy annak megkezdése után nem sokkal elélvez. Természetesen a ,,korai” szó relatív, hiszen a partner kielégülése függ az ő orgazmuskészségétől, az előjáték teljességétől és a nyugodt körülmények biztosításától is.

A korai magömlés sajnos bármilyen életkorban előfordulhat. Ez az állapot körülbelül a férfiak 20-30%-át is érintheti. Alapvetően két típusáról beszélhetünk: eredendően meglévő, illetve utólag kialakult. Bármelyikről is legyen szó, a leggyakoribb kiváltó ok egyértelműen pszichés eredetű. Ehhez a helytelen vagy hiányos felvilágosítás, teljesítménykényszer,  esetenként a tinédzser szexuális szorongása járulhat hozzá. Nem beszélve olyan szexuális frusztrációkról, amiket a szülők vagy vallási tilalmak alakítanak ki. De megemlíthetünk olyan racionális okokat is, mint a félelem a partner teherbe ejtésétől, illetve bizonyos nemi úton terjedő betegségekről.

A korai magömlés társulhat kezdődő merevedési zavarhoz. Ilyenkor a páciens a gyengülő merevedést fokozott koncentrációval próbálja fenntartani, illetve erősíteni, és ennek a fokozott ingerületi állapotnak a hatására következik be hamarabb a magömlés. A folyamat megértéséhez tudni kell, hogy a magömlés a makk mechanikus ingerlésének hatására következik be, amely akár merevedés hiányában, vagy részleges merevedés esetén is bekövetkezhet felfokozott ingerületi állapot hatására.

Ha a kiváltó ok nem pszichés, hanem testi eredetű?

Akkor a korai magömlés esetében beszélhetünk kóros hormonszintről, az ejakulációs rendszer kóros reflex tevékenységéről. A neurotranszmitterek abnormális szintjéről vagy pajzsmirigy problémákról. De elképzelhető a prosztata vagy húgycső gyulladásáról vagy egész egyszerűen öröklött tulajdonságról. Ritkábban szóba jöhet még bizonyos trauma, esetenként műtét okozta idegrendszeri károsodás. Továbbá a szorongásra vagy egyéb mentális problémákra felírt gyógyszerek szedsének abbahagyása. Pár orvos valószínűsíti, hogy a narkotikumok, drogok elhagyása is okoz hasonlót.

partner elhidegülése a korai magömlés miattAz önértékelési zavar és a bűntudat ördögi köre:

A korai magömlés hatása spirál-szerű, amely komoly problémát jelenthet a párkapcsolatban. Ha az ejakuláció a partner orgazmusa előtt következik be, ő kielégítetlen maradhat és sértődötté válhat, ami a partnerek közötti feszültség forrása lehet. Ez lélekromboló hatású lehet, amely tovább traumatizálja az ebben szenvedő férfiakat. Ekkor kerülhet a képbe az erekció elvesztésétől való félelem, amit a szexuális együttlét előtti kóros mennyiségű maszturbáció, majd pornófüggőség követhet. Legroszabb esetben ilyenkor a férfi abszolút lemond a partnerek felkereséséről és inkább magába temetkezik, félve, hogy titka kiderül és nevetség tárgyává teszi.

Forduljunk orvoshoz?

Ha a fentiek alapján diagnosztizáltuk magunkat, akkor érdemes felkeresni egy orvost, urulógus szakembert, aki megállapítja, hogy a probléma lelki vagy testi eredetű. Ha a korai magömlés lelki eredetű, akkor érdemes pszichológus segítségét igénybe venni és szembe nézni az eltemetett traumáinkkal. Az erre kifejlesztett krémeket azonban nem javallott használni, ugyanis a pénisz és a vagina érzékenysége egyaránt csökkenhet; bizonyos hatóanyagok pedig allergiás reakciót válthatnak ki.

Léteznek technikák a korai magömlés elkerülésére?

Nos, a válasz az, hogy igen, bár a hatékonyságuk megkérdőjelezhető. Érdemes azonban ennek ellenére kipróbálni őket, hiszen veszélytelenek. Egyik ilyen technika az úgynevezett stop és start technika. Ez annyi, mint amit a neve is sugall, a pénisz ingerlését le kell állítani még az ejkuláció előtt, majd 30 másodpercig várni, aztán újrakezdeni. Ezzel maga az ejakulációs inger megjelenésének kitolását érhetjük el. A másik módszer a kompressziós technika, amikor a magömlés előtt a partner megszorítja a makkot az ujjaival, majd hüvelykujját a makk és a fityma találkozására elhelyezi. Ettől hasonló eredmény várható! Végül a hosszú előjáték, illetve olyan szexuális jellegű tevékenységek gyakorlása, amelyek a konkrét behatolás nélkül járnak. Ha a partnernek orgazmusa lett, akkor sor kerülhet a behatolásra is.

A leginkább hatásos módszer az úgynevezett PC, pubococcygeus izom fejlesztésén alapul. Ez az izomzat a medencében található, az ágyék környékén. Megfelelő technika és izomfejlettség esetén az ejakuláció közvetlen bekövetkezte előtt összeszorított PC izom megakadályozza a magömlést, és folytatható a szexuális kapcsolat.

Ha te is hasonló problémával küzdesz, akkor ne habozz kipróbálni minden technikát, amiről úgy véled, hogy segíthet. Továbbá ne félj orvossal konzultálni. Ha természetes anagokból készült terméket próbálnál ki, akkor jó szívvel ajánljuk a Long Love termékünket:

AJÁNLOTT TERMÉKEK

LONG LOVE TERMÉKCSOMAG AJÁNLATAINK

Long love vélemény:

Eddigi életemben mindig problémám volt a korai ejakulációmmal. Természetes készítményt kerestem a problémám kezelésére,, ekkor találtam a LONG LOVE -ra az Önök termékére. 
Használata során végre hosszabbak lettek a szeretkezéseim. A partnerem is sokkal elégedettebb velem. Köszönöm ezt a csodaterméket.

Péter

 

 

LEGKERESETTEBB TERMÉKEINK

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Neked milyen a potencia szinted?
Tudd meg szükséged van e potencianövelőre vagy immunerősítőre!

Töltsd ki a villám kvízd most és e-mail-ben értesítünk az eredményről!

Szólj hozzá

Töltsd le Te is ingyenesen a Káma-szutrát:
Szerelmi technikák szeretőknek

Kámaszutra e-book pdf termék

Küldjük e-mailben: