Barion Pixel

Az intim higiénia

intim higiénia tisztálkodás

Az intim higiénia sajnálatos módon nem annyira közismert , mint kellene. Sőt legtöbben egyszerűen csak női teendőnek vélik. A nemiszervek tisztán tartása nem csak fontos, de egyenesen kívánatos!

A higiénia azt a acélt szolgálja, hogy megelőzze a különféle fertőzéseket. Ez fokozottan érvényes az intim területekre. Ahogyan nem szeretnénk, hogy a kiszemeltünk a saját higiéniánk hiányából az igénytelenségünkre következtessen, úgy nem szeretnénk, ha a jövőbeni kapcsolatainknak és azzal együtt az intim higiéniánknak egy fertőző nemibaj tenne keresztbe!

intim higiénia fertőtlenítésLássuk mik azok, amikre és ahogyan oda kell figyelnünk!

A legfontosabb szabály, hogy bár egészen korán szobatisztákká válunk és megtanulunk minden tevékenységünk és evés előtt kezet mosni, a tanulási folyamat sohasem zárulhat le. Az apró, mikroszkópikus mérető kórokozók, mint amilyenek a gombák, vírusok és baktériumok, folyamatosan fejlődnek és igyekeznek túlélni a mi igyekezeteinket, hogy kiírtsuk őket. Mindezek mellett a helyzetet alapvetően bonyolítja – főleg a nőknél – hogy a nemiszerv és környéke egy sajátságos élőflórával bír, aminek pusztulása betegséget okozhat.

Továbbá az intim higiénia nem állhat meg a nemi szervek környékén. A témában érintve vannak az összes testhajlatok és nyílások. Itt ugyanis az izzadság könnyen megmarad, ami meleget biztosít a kórokozók megjelenéséhez és elszaporodásához. Ennek megfelelően az ingim higiénia oktatása és tudatosítása már gyerekkorban meg kell, hogy történjen. Sok esetben ennek felügyeletét az adott témában szakértőnek számító urulógus, illetve nőgyógyász biztosítja.

Mind a férfi, mind a női nézőpontban igaz az, hogy a problémák fokozódása a tinédzser korszakban kezdődik!

Ekkor a test elkezd megérni és felnőni az intim, szexuális tevékenységekhez. Ráadásul a hétköznapi tevékenységeink mind-mind potenciális fertőzési lehetőségek. Ezáltal az alapvető tisztálkodás egy platformra kerül az intim higiéniával. Éppen ezért fontos szabály, hogy fürdés, úszás után vegyünk egy alapos zuhanyt, törölközzünk meg, és lehetőleg ne hagyjunk magunkon nedves fürdőruhát vagy nadrágot, hanem cseréljük le szárazra. Soha ne menjünk közösségi terekbe mezítláb a gombás fertőzések kialakilásának lehetősége miatt! A lábunkat, az arcunkat és az intim testrészeinket soha ne ugyanabba a törölközőbe töröljük. A fentiek betartása mellett a szőrtelenítést is ajánlott körültekintően, legalább egy nappal a strandolás előtt elvégezni, hiszen akár 24 órán át érzékenyebb lehet az intim terület, ami fogékonyabbá teszi a fertőzésekre. Ne használjunk közös borotvát másokkal, a gyantázást pedig inkább bízzuk kozmetikusra!

Mire figyeljenek a férfiak?

A nemi szervek környékén, a lágyékon, illetve a testhajlatokban, vagyis az érzékeny területeken nagy mennyiségű izzadságmirigy található. Az olyan kellemetlenségek, mint például a viszketés, a kellemetlen szagok, a kiütések, a gyulladás, a gombák és a pattanások megjelenésekor azonnal célszerű beavatkozni! Az ápoláskor nem szabad megfeledkezni az alsó részekről se. Ehhez nem kellenek drága kozmetikumok, elég ha követünk pár egyszerű, de annál fontosabb szabályt! Jó minőségű alsóneműt kell választani és gyakran mosakodni. Amíg egy hajmosást nem szükséges minden nap megejteni, addig a hajlatok lemosása és szárazra törlése napi teendő. A dezodor csak a szagot veszi el, a károkozás lehetőségét nem. A szex utáni zuhanyzás elengedhetetlen az intim higiénia szempontjából, hiszen két test ilyenkor van a legközelebb egymáshoz! Sajnos bőrirritáció vagy elváltozás esetén bőrgyógyászhoz kell fordulni, mivel a női tisztálkodó szerek ilyen esetekben nem csereszabatosak az eltérő testi pH értékek miatt!

Mire figyeljenek a nők?

A nők veszélyeztetettsége hasonló a férfiakéhoz. A különbség pusztán annyi, hogy a nők jóval több mosakodószert használnak, vagy legalábbis sok kemikália veszi őket körül. Bár a hüvely miatt azt hihetnénk, hogy ők könnyebben fertőződnek, ez nem teljesen igaz. A hüvelyflóra jótékony baktériumai savas kémhatást alakítanak ki, amely így védelmet nyújt a kórokozókkal szemben. A hüvely öntisztuló tulajdonsággal bír, így elég naponta a külső nemi szerveket megtisztítani. Azonban a szappanok és tusfürdők lúgosító hatásaik miatt felboríthatják az egyensúlyt, így intim részeken az alkalmazásuk kerülendő!Érdemes kerülni a műszálas és sötét festékkel kezelt fehérneműket, helyettük természetes anyagból készült ruhadarabokat válasszunk. Az intim tisztálkodás során tiszta, folyóvizet vegyünk igénybe. Menstruáció idején, főként a tikkasztó hőségben, nem szabad a tampont órákon át a hüvelyben hagyni. Ami a legnagyobb veszélyt jelentheti az elhanyagolt tamponcsere során, az a toxikus sokk szindróma előfordulása! Az intim mosakodók használata is egy opció a fertőzések ellen! Praktikus és elővigyázatos megoldás lehet azok számára, akik sokat úsznak, sportolnak és az edzés utáni tisztálkodást közösen, tömegben végzik.

Figyelem! Nem csak az intim higiéniás szabályok mellőzése okozhat gondot, hanem a túlzásba vitt tisztálkodás is problémák forrása lehet! A lúgos kémhatású szappanok, tisztálkodószerek rendszeres alkalmazása utat engedhet a kórokozók elszaporodásának a természetes védvonal tönkretételével. Nőknél a hüvelyflóra egyensúlya, míg a férfiaknál a kidörzsölés az első számú veszély.

LEGKERESETTEBB TERMÉKEINK

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Neked milyen a potencia szinted?
Tudd meg szükséged van e potencianövelőre vagy immunerősítőre!

Töltsd ki a villám kvízd most és e-mail-ben értesítünk az eredményről!

Szólj hozzá

Töltsd le Te is ingyenesen a Káma-szutrát:
Szerelmi technikák szeretőknek

Kámaszutra e-book pdf termék

Küldjük e-mailben: